2013. augusztus 5., hétfő

28. fejezet - Majdnem boldogság - befejezőrész

MAJDNEM BOLDOGSÁG


Akárki bármit mondd, szeretem az életemet.
Van egy gyönyörű, őrült barátnőm, Samara Black, aki mindenbe belevisz. Akármennyire tűnik károsnak, illegálisnak vagy rossznak, végül mindig jó dolog sül ki belőle. Például az a buli, ahová elráncigált. Végül Luca ágyában kötöttem ki. 
Luca Fleck, pedig a legédesebb, legőszintébb srác, akit valaha ismertem. Ő a legjobb barátom. És a szerelmem. A napjaimat bearanyozza, felvidít még akkor is, mikor a padlón vagyok és a helyzetem kilátástalannak tűnik. A kapcsolatunk mégis olyan 'Se veled, se nélküled'. Luca két órányi beszélgetés után, eleresztette Mirandát. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem viselte meg. De ezek után nekem is el kellett engednem Endie kezét. Legalábbis egy időre.
Endie Beck, az a férfi, akire talán a tökéletes szó illik a legjobban. Kedves, aranyos, jóképű és jó az ágyban. Én ezt a férfit ismertem meg és iránta tápláltam hosszú hónapokig plátói szerelmet. De meg kellett ismernem egy sötét, romlott oldalát is ahhoz, hogy végül mindent tudjak róla. Vagyis, majdnem mindent. Mikor elmondtam neki, hogy állok Lucával, sok szerencsét kívánt. Azt hiszem, sosem szerettük egymást. Azt is elmagyaráztam neki, hogy egy ideig nem akarok vele találkozni, de csak addig, amíg minden helyrejön. Azt akarom, hogy a barátom maradjon és, hogy ne lépjen ki az életemből. Valahogy hiányozna. Végül is ő adott munkát egy ribancnak. Ha ő nem lenne, még mindig Mac mellett ácsoroghatok a sarkon.
Mac Harrison az a férfi, akiktől a szülők féltik a gyermekeiket. Keresi a bajt, ha pedig nem talál, akkor csinál. Tudom, elég hülyén hangzik, de ő már csak ilyen. Ha nem is a legtisztességesebb módon, de sikerült nekem munkát találnia. Még akkor is ha az a munka megalázó, szörnyű és szégyenteljes. Mégis köszönetet érdemel, hogy segített. Sosem akart velem lefeküdni, amiért hálás is vagyok. Csak néhány csókot lopott el tőlem. Mac akkor is segített, mikor tárgyaláson voltam. Azon a tárgyaláson, melyen Len is megjelent.
Az egyetlen ember, akivel sosem akarok közelebbi kapcsolatot létesíteni, az Len River. Csak a farka után megy, néha azt hiszem, hogy ott van az agya is. Mindent, ami él és mozog, meg akarja dugni. De engem sosem sikerült még és nem is fog soha. De bármilyen taszító a jelleme és bármekkora seggfej, meg lehet benne bízni. Vannak olyan témák, melyeket komolyan vesz, még akkor is, ha ez az oldala csak ritkán mutatkozik. Ez a férfi szerelmes az én egyetlen hugicámba.
Keke Bynes egy gyilkos, egy ribanc, és még drogos is, tizennégy évesen. És a húgom. Megölte a szüleinket, amit sosem tudok neki megbocsátani. Gyűlöl engem, de én ennek ellenére, mégis érzek még valamicske szeretetet iránta. Persze, hisz a nővére vagyok. Meg akarom védeni. De azt hiszem, ezzel már elkéstem.
Akárki bármit mondd, szeretem az életemet. A házam egy undorító albérletben van, a munkám egy Night Clubban, dolgoztam prostiként és még mindig nem tudok leszokni a fűről. De ennek ellenére boldog vagyok. Boldogabb, mint valaha.

*

Szívem a zene ritmusára döngette a mellkasom. A nagy hangzavar kiszakította a dobhártyámat, legalábbis úgy éreztem. A sok ugrándozó tini mellet öregnek éreztem magam. Luca szorosan fogta a kezemet és végig vigyorgott, míg a színpadot nézte.
Sam koncertjén voltunk. A lány meghívott mindenkit, akit ismertem. Az egyik oszlopnak dőlve cigizett Mac, ahogyan a színpadot bámulta messziről. Keke engem nézett, szemeivel villámokat szórt, de nem figyeltem rá. Len próbált egy kicsit közelebb kerülni a húgomhoz, de csak néhány csókot sikerült elcsípnie. Endie elveszett a tömegben, mégis tudtam, hogy ott van valahol. Az első sorban egy lány ugrált és kiabált. Sam azon a múltkori bulin összejött vele. A koncert előtt pár perccel mutatta be nekünk Sammy Sparkst. A lányak hosszú, szőke haja volt, smaragdzöld szemei és tiszta, baba arca. Örültem, hogy Sam is talált magának valakit.
Hirtelen felgyúltak a fények és bemondták a legjobb barátnőm nevét. A lány kiért a színpadra, egy olyan ruhában, ami alig takart belőle valamit. Erre persze újabb sikongatások törtek fel, a tömeg pedig még jobban összenyomott engem és Lucát. A fiú valamilyen oknál fogva élvezte az egészet. 
Aztán Sam elkezdett énekelni. A szöveg tele volt káromkodással és túlfűtött szexuális utalásokkal, de Samtől nem is vártam többet. Gyönyörű hangja volt és csodálatosan táncolt a háttértáncosokkal egyetemben.
Még Mac, aki morogva, de eljött, ő is élvezte és tapsolt is. Mikor hátranéztem, láttam, ahogy Keke és Lan falják egymást. Aranyosak voltak. Endie-t is észrevettem valahol a tömegben, aki a dallamra kezdett tapsolni. Sóhajtottam egyet, majd fejemet Luca vállára hajtottam.
- Szeretlek! - dörmögte a fülembe.
- Én még nem érzem, hogy ki tudom ezt mondani - néztem komolyan a szemébe, de nem bírtam tovább. Elnevettem magam, majd szájon csókoltam. Hosszú, szenvedélyes csók volt, majd a füléhez hajoltam és belesuttogtam:
- Szeretlek!

VÉGE

PS: Második évad készülőben!


9 megjegyzés:

  1. Nagyon jó lett!! Várom a második évadot! :)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon király lett! Második évad? :D Éljen! Jöhet!

    VálaszTörlés
  3. Szia!!
    wáóóó erre csak ezt tudom mondani... eléggé furcsa egy befejezést találtál ki, de nem bánom végre Mischa és Luca együtt vannak és boldogok!! csak kimondta neki azt a bizonyos szot :D *-*
    2. évad komolyan?? juhé :D az is Mischaról fog szolni vagy valaki másról?? (azt is kinézem belőled hogy Keke-rol vagy valaki másrol fog szolni :) )
    siess a 2. évaddal már alig várom :D *-* <3

    xoxo

    VálaszTörlés
  4. Imádtam!!!
    Második évadot várom és olvasni fogom a másik blogodat is :)))

    VálaszTörlés
  5. De kár, hogy vége van! :( De nagyon jó lett!! *-*

    VálaszTörlés
  6. Szia!
    Először is kicsit bánt, hogy végül is a 28. lett a befejező fejezet, de a 2. évad eléggé feldobott :D És így, az első végére megbékéltem Lucával is ._. Legyenek boldogok Miscával, ahogy mi is Endievel :3 :$
    Remélem minél előbb megajándékozol minket az új évad első részével, de azért élvezd ki a nyári szünet utolsó 1 hónapját is ;D
    Love, Riley Anne

    VálaszTörlés
  7. Sziaa:)! Meglepi!<3
    http://trulymadlydeeply01.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
  8. hali! van már 2. évad? ha igen, akkor hol?

    VálaszTörlés
  9. Szia:) Imádom a blogodat!*-* Mikor lesz 2. évad? x

    VálaszTörlés