25. fejezet - Nem hagyom annyiban!

NEM HAGYOM ANNYIBAN!

Pár nap múlva kiengedtek a kórházból. Az épület előtt Endie várt engem, egy fekete Jeep oldalának dőlve, és mosolygott. Az utóbbi pár napba kicsit közelebb kerültünk egymáshoz. Nem tudom, mit gondoljak. A gondolataim összekuszálódtak, nem voltam tisztában az érzéseimmel. Az életem kissé bonyolult lett.

A férfi hazavitt, majd egy csókkal elköszönt. 

Ez nem valami komoly dolog. Azt hiszem. 

Nem tudom miért voltam Endievel. Talán magányosnak éreztem magam. Tiszta hülyeség!

Mikor hazaértem, Sam már otthon volt és úgy döntött, hogy tartani akar egy " Üdv-itthon-a-kórházból" bulit. Kettesben.

Én teljes mértékben benne voltam, bár Sam-et ismerve, kicsit gyanakodtam.

Végül megállás nélkül ittunk és falatoztunk a lány legújabb csokis specialitásából, majd előkerült pár szál fű is. Hangosan tombolt a zene, szerencsére a szomszédokat sem zavarta.

Hisz valószínűleg ők is épp be vannak állva, vagy éppen halottak. Vagy csupán elmentek otthonról.

Hajnalig buliztunk, aztán mindketten kidőltünk a kanapén.

*

Másnap úgy döntöttem, hogy visszamegyek a Night Clubba. Viszont meg kellett várnom az estét. Bosszút kellett állnom azokon a lányokon, akik majdnem elvették az életemet.

Még sosem gondoltam arra, hogy mi lesz, ha meghalok. Vajon Sam továbbra is a házban maradna, vagy élné a sztárok életét? Luca talán elveszi feleségül Mirandát, Endie pedig talál magának valakit. Macnek pedig nem kell sokat keresnie, hogy találjon egy új lányt az utcán. Kekének sem hiányoznék. Talán örülne is a halálomnak. Lent csak azért bosszantaná, mert nem tudott megfektetni. Bár ki tudja, mit csinálni a testemmel, miután meghaltam. Rájöttem, hogy pótolható vagyok. Ezért nem kell félnem a haláltól. Az én életem nem olyan, ami hogyha eltűnne, az nagy csapás lenne a világnak. Sőt. Talán csak jobb lenne ...

Leszállt az éj. Vettem egy mély levegőt, majd elindultam a Clubhoz, ahol majdnem elvéreztem. Mikor megérkeztem, ugyanúgy tombolt a zene, világítottak a fények és a lányok ugyanolyan gátlástalanok voltak.

- Mis! Jó látni. Minden rendben? Hallottam, hogy kórházban voltál - intett nekem Aron, a pult mögül.

- Igen. A kis pincérek jól elintéztek a parkolóban - dőltem neki a falnak.

- Hallottam. Még a véred sem száradt fel. Azért örülök, hogy még élsz!

- Igen - dünnyögtem. - Én is!

Besétáltam a főnökhöz, aki azt hitte meghaltam. Nagyon örült nekem. Mondtam, hogy továbbra is szeretnék a Clubban dolgozni, amire még boldogabb lett. Már csak egy dolgot kellett elintéznem.

- Hé, ribanc! - szóltam oda a lila hajú lánynak, aki dühösen megfordult. De amikor meglátott engem, szó szerint leesett az álla.

- Te ... ?

- Igen! Élek - vigyorogtam, majd a csípőmre tettem a kezem. - Nagy balszerencsétekre. Szerintem a zsarukat nagyon érdekelné, mi történt itt pár nappal ezelőtt.

- Ne viccelj már! - legyintett zavartan. Egész testében rettegett. - Nem felejthetnénk el?

Felnevettem.

- Nehezen gyógyulnak a sebeim. Talán az a vágás nem fog teljesen beforrni. Vajon képes leszek ezen továbblépni?

- Mindent megteszek, amit csak akarsz! - hadarta. - Kérlek, ne küldj a sittre! Van egy fiam! Még csak öt éves.

- Ne röhögtess! Ha csak a kis barátnőid és te nem lesztek a szolgáim! - emeltem fel drámaian a kezem.

- A ... szolgáid?

- Pontosan! Azt akarom, hogy nyaljátok a seggemet, amíg itt vagyok. A főnöknél csak dicsérjetek! És a fizetésetek negyedét is szeretném!

- Mivan ?! - emelte fel a hangját.

- Azt hiszem, nem akarsz rács mögé kerülni. Mi lesz a kisfiaddal? - kérdeztem gúnyosan.

- De ... akkor ... hogy fizessem a lakásomat? Így is ... - szöktek könnyek a szemébe.

- Nem az én bajom - vontam vállat. - Egy egy Night Club. Vannak még szabad rudak - kacsintottam, majd ott hagytam a lányt, akinek a falat kellett fognia, nehogy összeessen.

Talán nem volt ez valami szép tőlem. Talán nem kellett volna ilyen túlzásokba esnem. 

Kíváncsi vagyok, hogy mit tudok kihozni ebből.