8. fejezet - Kellemetlen látogatók

KELLEMETLEN LÁTOGATÓK

Két órába telt elmagyaráznom annak a baromnak, aki felvett, hogy merre lakom. Odadobtam neki három dolcsit, annak ellenére, hogy nem kért belőle. Utálok másoknak tartozni, pedig tudtam, hogy soha többé nem látom ezt a férfit. Lassan és fáradtan mentem a lépcsőn, a magassarkúm hangja visszhangot vert az üres lépcsőházban. Erőtlenül nyitottam ki az ajtót, majd megláttam a kanapén szundikáló Sam-et. Már megint rám várt. Istenem, meddig fogja még ezt csinálni?

Közelebb léptem hozzá. Haja a homlokára tapadt, rúzsa elkenődött, ruhái gyűrődtek voltak. Vajon mit tennének a rajongói, ha így látnák? Elmosolyodtam, majd ráterítettem egy sárga plédet és én is bevonultam a hálószobámba.Lekapkodtam a ruháimat, majd bedőltem az ágyba, pedig még alig volt reggel hét óra, úgy éreztem, hogy hosszú napom volt.

*

- Ébredj, Mis! - hallottam Sam kétségbeesett hangját - Baszki, ébredj már fel!

- Mi van? - morogtam. - Aludni akarok. Menj ki a szobámból!

- Nem érted? Jönnek a zsaruk, kapj már magadra valamit és szedd össze magad!

Rögtön felpattantak a szemeim. Szívem hirtelen hevesen dobogni kezdett, majd gyorsan felpattantam, de mielőtt bármit is csinálni tudtam volna, kopogtak az ajtón. Remegő léptekkel mentem ki a szobámból, Sam-nek pedig nyomát sem láttam. Megfogtam a kilincset, majd lenyomtam.

Két harmincas éveiben járó, egyenruhás férfi állt előttem, komoly arckifejezéssel.

- Segíthetek? - szerencsére, már volt dolgom a rendőrséggel, így hangom nem remegett meg. Pedig belül rettegtem.

- Jó napot! Ön Mischa Bynes?

- Igen, én vagyok. Mi történt? - pislogtam ártatlanul.

- Én Max Felton nyomozó vagy, ő pedig a társam Matthew Watson. Bemehetnénk?

- Persze, jöjjenek csak - tártam szélesre az ajtót, ők pedig szemüket a lakásomon járatva, beléptek.

- Üljön le! Szeretnénk feltenni pár kérdést.

Engedelmeskedtem és leültem a kanapéra, amiből áradt az alkohol szaga.
- Egyesek azt állítják, hogy Ön látta utoljára Daniel Vasquezt. Igaz ez?
- Nem, nem rémlik a neve - először tényleg nem ugrott be, majd rájöttem, hogy az egyetemista fiúról van szó, akit pár órával ezelőtt eltemettünk. Majd a rendőrök megmutattak egy képet, amin ő szerepelt.
- Ó, igen. Tegnap láttam a munkahelyemen. Tudják, egy kocsmában dolgozom. Iszogattak a barátaival, majd elmentek.
- Elmondaná a kocsma nevét? - kérdezte Max.
- Endie ... csodaországa - húztam el a szám.
Basszus, Ednie, itt égek a hülye kreativitásod miatt.
Bár a név hallatán csak Watson nyomozó mosolyodott el. Felton arca ugyanolyan rideg maradt, mint amikor belépett.
- Endie Beck? - bólintottam. - Nos, Beck jelentette, hogy látott téged elmenni azzal a fiúval, az éjszaka közepén.
- Mi?! - tőrt ki belőlem. - Nem! Endievel voltam, egész este!
- És ezt ki tudja bizonyítani? - szűkítette össze a szemét Felton.
- Endie!
- Ő jelentette, hogy Vasquezzel mentél ki a kocsmából. Kérem, jöjjön velünk a kapitányságra, ott majd tisztázzuk az ügyet!

A nyomozó azt sem várta meg, hogy felöltözzek, egy szál fehérneműben bilincselt meg és vezetett ki az épületből. Többen is megnéztek minket a lépcsőházban, még az a dagadt főbérlő is, aki csak vigyorgott. Beültettek a rendőrautóba, ami szirénázva elindult. Utoljára még láttam, ahogyan Sam kirohan az épületből és kétségbeesetten nézi végig, ahogyan az autó elviszi a legjobb barátnőjét.