10. fejezet - Börtönpatkány

BÖRTÖNPATKÁNY

- Hol van Daniel Vasquez? - kérdezte Felton nyomozó kemény és szigorú hangon.

- Nem-tud-om! - szótagoltam azt a két szót, amit egyfolytában mondogatok neki.

- Mit csináltatok tegnap éjjel?

- Endie-vel voltam!

- Mit csináltatok Endie-vel?

- Keféltünk - mondtam összeszűkült szemekkel, majd Felton nyomozó hátradőlt.

- Ez nagyon sokáig fog így tartani, aranyom.

- Időm, mint a tenger - vigyorodtam el.

Egy teljesen fehér szobában ültünk, ahol csak egy szék volt - amin ültem - és egy barna asztal meg egy széles üveg, amin nem láttam át. Pontosan ilyeneket láttam a filmekben is.

Majd Felton nyomozó előhúzott egy papírt:

- Gyorshajtás, lopás, illegális marihuána fogyasztás. Nem lennék meglepve ha megölted volna azt a szerencsétlen fiút

- De nem én öltem meg! - ordítottam, majd rájöttem, hogy mit is mondtam. Beismertem, hogy meghalt. És, hogy tudom, ki ölte meg.

- Akkor ki? - vigyorodott el.

Beleharaptam a számba. Nem akartam spicliskedni, mert borzasztóan gyorsan elmenne a híre és akkor senki nem fog bennem megbízni. Soha. De azt sem engedhettem, hogy börtönbe zárjanak. Főleg nem ilyen fiatalon. Bár tudom, hogy megérdemelném, de mégsem tudom elképzelni magamat narancssárga ruhában a rácsok mögött.

- Nem tudom - nyögtem kétségbeesetten.

Végem van.

- Akkor gondolkozz egy kicsit a fogdában - majd felemelte a mutatóujját, mire két egyenruhás rendőr jött be és durván felállítottak a székről. Kivezettek a szobából és a cellákhoz vittek. Mocskosak, büdösek és undorítóak voltak, engem pedig mintha a legrosszabba zártak volna. Hangosan behúzták előttem a rácsokat, majd egyedül hagytak a szoba teljes sötétében. Körbenéztem. Egyetlen rácsos ablak volt, ahonnan szinte semmilyen fény nem áramlott be. Volt egy vécé, ami még undorítóbb volt, mint maga a szoba, mellette pedig egy ágy, egyetlen párnával, takaró nélkül. Rájöttem, hogy odakint szinte luxus életet éltem, ehhez képest.

*

Egész éjjel nem aludtam. A fejemben különböző gondolatok szaladtak végig Sam-en, Luca-n, de főképp Endien. Hogy volt képes ilyesmire? Hogy volt képes elárulni engem? Könnyek szöktek a szemembe, amiket gyorsan kidörzsöltem onnan. Fejemet a párnán nyugtattam és végig a plafont néztem. 

Vajon hány elítélt kötötte fel magát ide?

Kényelmetlen volt az ágy, egyfolytában forgolódtam, de talán a padló is kényelmesebb lett volna. Végignéztem magamon. Csak egy fekete farmer rövidnadrág volt rajtam, és egy kék póló. A zsaruk voltak olyan kedvesek és elmentek pár cuccért a lakásomba.

Az emberek ilyen helyzetekben találják meg Istent, nem igaz? De én sosem hittem benne, és ez nem is fog megváltozni. Akkor sem ha a kezembe nyomnak egy Bibliát és százszor elolvastatják velem. Sosem fogok hinni benne. Csak abban hiszek, amit látok. Csak a nyomorúságban, a szegénységben, a mocsokban és boldogtalanságban hiszek. Vagyis a világban.