14. fejezet -Véres arcok, könnyes szemek

VÉRES ARCOK, KÖNNYES SZEMEK

Hanyagul feküdtem a kanapén, kezeimet az ölembe helyezve és úgy bámultam a plafont, miközben Sam valamit szürcsölgetett egy bögréből.

- Tényleg meg ölte a szüleiteket? - motyogta Sam.

- Nem tudom.

- Most utálod Keke-t?

- Nem tudom.

Sam sóhajtott, majd felállt és kivonult a konyhába. Lehunytam a szemem, mire pittyegni kezdett a mobilom. Összerezzentem, majd feltápázkodtam és előkerestem. Egy SMS.

Mis,

Gyere a Mabel Street 25. alá, a romházba. Most!

Luca

Vajon mit akar?

Felkaptam magamra a táskám, majd az ajtóhoz léptem.

- Elmentem! Majd jövök! - kiabáltam oda Sam-nek.

Semmi.

Sóhajtottam, majd becsuktam magam mögött az ajtót.

*

- Szerbusz, életem! - kiáltottam, mikor megláttam a fekete motoromat. Közelebb mentem hozzá és megpillantottam néhány karcolást. Sőt, még a hátsó lámpa is betört.

- Mi a fasz? - morogtam, majd felpattantam a gyönyörűmre és elindultam a megadott címre.

Muszáj új munka után keresnem. Meg kell őt javítanom és a lakbért sem ártana kifizetni.

Fél óra motorozás után, megérkeztem egy elhagyatott, lepukkant kis utcához. Kerestem valami biztonságos helyet a parkoláshoz, majd végigjártam az utcát. 

- Halál szag van - motyogtam magamnak. Pár perc után megtaláltam a lekopott ¸¸ 25 " - s feliratot. Beléptem a házba. Nem voltak ablakok, csak ablakoknak szánt hely, a falak szürkék voltak, a padló nyikorgott a lépteim alatt.

- Mit akarsz itt Luca!? - kiabáltam, de nem úgy tűnt, mintha itt lenne. Nyugtalan érzés fogott el, ezért úgy döntöttem, hogy várok még pár percet, aztán lelépek.

- Luca! - hívogattam, de semmi válasz. Hirtelen mozgolódást hallottam magam mögött, de nem volt időm hátrafordulni. Következő pillanatban már a földön találtam magam, tompa fájdalommal a fejemen.

- Mi a picsa? - nyögtem, mire valaki megfogta a hajam, majd durván felrántotta.

- Nő-vér-kém - szótagolta Keke, angyali hangon.

- Mit akarsz?

Nem válaszolt, csak egy kést nyomott a torkomhoz.

- Meg akarsz ölni? - nevettem. Ekkor a lábaimmal kigáncsoltam, ő pedig a földre huppant. Letaszítottam a földre, kezeimet pedig a nyakára kulcsoltam, úgy kezdtem fojtogatni. Keke közben is vigyorgott.

Erőtlenül megszorította a kezem és próbált szabadulni, kevés sikerrel. Majd hirtelen a kés felé nyúlt, mire felpattantam.

Keke ordítva esett nekem. Újra és újra felém bökött a késsel, de mindig csak a levegőt érte. 

Közben nevettem a szánalmas próbálkozáson. Itt még mindig én vagyok az idősebb.

Aztán hirtelen folyni kezdett valami az arcomról. Odakaptam a kezem, az ujjbegyeimen pedig vörös folyadékot vettem észre. Bedühödtem.

Odarohantam hozzá, majd beletéptem a hajába, ő pedig belevágott a lábamba. Megfogtam a kezét és a késsel saját maga felé irányítottam, de ezzel csak azt értem el, hogy teljes erővel arcon ütött.

- Anyáékkal is így végeztél? - kérdeztem lihegve.

- Nem. Nem akartam, hogy szenvedjenek. Annyira - majd felállt. - De te ... szenvedni fogsz.

Lihegve és teljesen kifulladva állt fel, szemei elsötétültek. Ordítva rohant felém, késsel a kezében, amit egyenesen rám szegezett.

Keke vékony és gyenge volt. Könnyű szerrel kitudtam téri a támadása elől, majd fellökni őt. De a földről villámgyorsasággal gurult oda hozzám, majd beleszúrta a kést a lábamba.

Felsikoltottam. A fájdalom olyannyira égetett, hogy könnyek szöktek a szemembe és a földre estem. A lábamat szorítottam, majd odafordultam a húgomhoz, és ököllel, teljes erőmből, ütöttem a mellkasát és az arcát.

*

Pár perc múlva teljesen kifulladva feküdtünk egymástól pár méterre a földön. Egyikünk sem bírt megmozdulni a kimerültségtől. A plafont bámultuk, miközben hangosan lélegeztük.

- Miért ölted meg őket? - nyögtem végül.

- Mert túlságosan szerettelek.

Odakaptam a fejem és csodálkozva pislogtam a húgomra, aki még mindig a plafont bámulta.

- Mikor elküldtek, egyedül maradtam velük. De hiányoztál. Meg akartalak keresni, de ők nem engedték. Apa és anya nem akartak rólad hallani, de hallottam, ahogyan anya minden este sír. Ez alig kilenc éves koromba volt - szüntet tartott. - Pár hete ... újra meg akartalak keresni. De ekkor már dühös voltam. Te sosem próbáltál a közelembe férkőzni. Úgy éreztem, hogy nem számítok neked. Szóval elindultam.

Sóhajtott.

- De meg akartak állítani és már csak arra emlékeztem, hogy próbálom feltörölni a vérüket - egy könnycsepp folyt le Keke arcán, de ő csak bámult előre, mintha a plafonról olvasná a szövegét.

- Sajnálom - suttogtam, míg próbáltam visszatartani a sírást. - És most hol vannak?

- Eltemettem őket. Jelöletlen sírba, valahol egy erdőben.

- Értem - a szüleim nem ezt érdemelték. Ők szép sírt, és szomorú temetést érdemeltek.

- El kell mondanom valamit - suttogott.

- Hm?

- Lefeküdtem Luca-val - ejtette ki lassan a szavakat. Szemeim kikerekedtek, kezeim ökölbe szorultak.

Hirtelen megpördültem és bemostam neki teljes erőből. Felszisszent, kezét pedig az orrára helyezte.

- Miért kell teljesen tönkretenned az életem? - ordítottam, miközben folytak a könnyeim.

Kitéptem a lábamból a kést, mire felordítottam, majd odakúsztam Kekehez és a tenyerébe szúrtam. A vér hihetetlen gyorsan kezdett ömleni a kezéből, pont ahogyan az én lábamból.

Rohanni kezdtem, amennyire a sérült lábammal tudtam és mindenképpen ott akartam hagyni azt a helyet. Lehetőleg örökre.

*

Feldöcögtem a lépcsőn, majd beléptem a lakásba. A levegőben finom, sütemény illat kúszott.

- Sam? - nyögtem, mire a lány mosolyogva kilépett a konyhából, egy fakanállal a kezében.

- Mi történt veled? - emelte fel a hangját, majd eldobta a kanalat és hozzám sietett.

- Sam - nyöszörögtem és már nem próbáltam visszatartani a könnyeimet. Magamhoz öleltem a lányt és keservesen sírni kezdtem. Sam pedig magához szorított.