17. fejezet - Egy váratlan megmentő

EGY VÁRATLAN MEGMENTŐ

Mikor magamhoz tértem, egy félhomályban fürdő szobában feküdtem, egy rendetlen ágyon. Pislogtam párat, míg szemem megszokta a sötétséget, majd körbenéztem, amennyire tudtam. A barna falak több helyen lekoptak, néhol kiesett belőlük egy darab. Csupán egy ablak volt az egész szobában. Le volt húzva a roló, csupán a kisebb réseiből áradt be a napfény. Fel akartam kelni, de rá kellett jönnöm, hogy az egészt testem megbénult.

Biztos attól a szartól, amit beadtak.

Nem akartam kiabálni, mert akkor az elrablóm meghallja, hogy felébredtem. De valahogy muszáj volt kijutnom. Próbáltam megerőltetni magam, de csak annyit értem el, hogy leestem az ágyról.

- Faszom - sziszegtem és megpróbáltam felállni, de képtelen voltam rá.

Ekkor kinyílt az ajtó.

Egy magas és izmos férfi állt előttem, de az arcát nem láttam a sötéttől. 

- Menekülni akarsz? - kérdezte, majd elvigyorodott.

- Ismerős a hangod - sziszegtem. - Mit akarsz tőlem?

Ekkor leguggolt és megpillantottam sötétkék szemét. Len volt az.

- Kórházba juttattad a csajom - rázta a fejét.

- Kekére gondolsz? - vigyorodtam el, mire felállt és belém rúgott. Felnyögtem, majd beharaptam az ajkamat.

- Bosszút akarok állni. Mégis milyen férfi lennék, ha nem bosszulnám meg a barátnőm?

- És milyen férfi csalja meg egyfolytában a barátnőjét?

Újabb rúgás.

- Sosem fogysz ki a gúnyos szavakból? - szorította meg az államat, majd durván felemelte az arcom, hogy a szemébe nézzek - Nem hallottad még azt a mondást, hogy: " Ne harapj abba a kézbe, ami ételt ad!"

- Nem hiszem, hogy ez most a helyzetünkre illik - nyögte fájdalmasan, de még mindig vigyorogtam. 

- Nem tudom - sóhajtott, majd felállt és levette a pólóját. 

- Mit csinálsz?

- Bosszút állok - vette le ezzel a nadrágját is. - Kekével még két hétig nem tudok kefélni.

- Szerinted mire vannak a kurvák?

Len lassan a hátamra fordított, majd lassan levette rólam a felsőmet és a nadrágomat. Majd megszabadult a melltartómtól és a bugyimtól is.

- Még mindig hallom a szavaidat - nevetett. - Nem azt mondtad, hogy ez az egyetlen dolog, ami soha nem történhet meg?

- Anyád! - köptem az arcába, mikor felém hajolt.

Elegáns mozdulattal megtörölte az arcát, majd a szőnyegbe kente a kezét. Térdeivel szétnyitotta a lábaimat és beférkőzött közéjük, miközben leszorította a két kezemet.

- Nem akarsz könyörögni? - mosolygott.

- Baszd meg! - sziszegtem, majd hátrahajtottam a fejem. Éreztem Len közelségét, alkoholtól bűzös lehelete pedig végigsiklott a testemen.

- Mis! - hallottam, hogy valaki a nevemet kiabáltam.

- Mi a fasz? - ugrott fel Len, így megláttam Endiet. Nem tudtam megszólalni a döbbenettől. A férfi ökölbe szorította a kezét és teljes erőből behúzott Lennek, aki elterült a földön.

- Jól vagy? - térdelt mellém, majd lekapta magáról a kabátot és belebújtatott. - Tudsz járni?

Megráztam a fejem. 

Endie ekkor felkapott a karjaiba és kivitt a lakásból, majd beültetett egy barna kocsiba. És elindultunk a naplementébe, akár a Hollywood-i filmekben. Megvolt a megmentő herceg, megvolt a fehér ... azaz barna "ló". Mint az elbaszott tündérmesékben.